Rózsatörténelem - Avagy a rózsa története


Tudtad hogy a rózsa már 35 millió évvel ezelőtt is virágzott Földünkön?
A szerelem szimbólumaként is emlegetett virág már az ősidők óta jelen van közöttünk. Számos legenda és érdekes történet kapcsolódik hozzá, melyeket elmesélve szeretnénk Titeket a régmúltba repíteni. Izgalmas olvasmány lesz, tarts Velünk! 🙂

Úgy hiszik, hogy a rózsát 5.000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni Ázsiában. Azóta pedig se szeri, se száma a róla szóló érdekes történeteknek.

A görög mitológia szerint a rózsa elnevezés a szépség istennőjétől - Aphroditétől ered. Az istennő fia Erósz (a szerelem istene) tiszteletére nevezte el a növényt, mindössze egy betű felcserélésével. (Eros - Rose)

Az 5. századi ókori Egyiptomban szintén használták már a rózsát, például koszorúk készitésére, melyeket többnyire sírkamrákban helyeztek el. Kleopátra rajongott a rózsákért, olyannyira, hogy rózsákkal próbálta elcsábítani Marcus Antoniust. A szökőkútját például rózsavizzel, a szobáját pedig rózsaszirmokkal díszítette, hogy elnyerje a férfi vonzalmát.

A rózsa szimbóluma végigvonul a vallástörténeten is. A keresztény hit misztikus rózsája a tövis nélküli rózsa, mellyel gyakran ábrázolják Szűz Máriát. A fehér rózsa a szűz vértanúk virága és Szűz Mária jelképe. A piros rózsa Krisztus kiömlött vérének és az emberiség iránti szeretetének szimbóluma. A középkori hermetikusok szerint az öt szirmú rózsa Krisztus öt sebét szimbolizálja, akinek a Golgotára menet vadrózsákból készült töviskoszorú volt a fején.

A 15. századi Anglia történelméből ismert „Rózsák háborúja" a trón megszerzéséért vívott háború, melyben a piros- és a fehér rózsa a két szembenálló párt jelképei voltak.

A 17. században a rózsa már megbecsült fizetőeszközként folytatta pályafutását. Napóleon felesége Josephine szenvedélyesen szerette és gyűjtötte a különböző rózsafajtákat. Chateau de Malmaison-i kastélya mellett ma is megcsodálható a 250 fajta rózsából álló rózsakert. Itt látható Pierre Joseph Redoute akvarellje, a „Les Rose", amelyet még ma is a rózsa egyik legszebb botanikai ábrázolásának tekintenek.

A korai rózsa egyszer virágzik egy évben, így amikor a 18. század végén a kínaiak bemutatták a többször is virágzó fajtát, forradalmasították a rózsatermesztést. Megjelentek a minden igényt kielégítő hibridek, különböző színben és méretben.

Az előzőekből látható, hogy a rózsa története rendkívül sokszínű. Rengeteg történet kering még a rózsákról, mi megpróbáltuk a legérdekesebbeket egy csokorba szedni számodra.
Ha legközelebb megcsodálsz egy rózsát, jusson eszedbe hogy a civilizáció során hányan tisztelték ezt a gyönyörű virágot.